Gondolatok Jávor Benedek írásáról
A globális klíma – és ökológiai katasztrófa (leánykori nevén klímaváltozás vagy globális felmelegedés) kapcsán folyó hazai diskurzusra az utóbbi hónapokban talán jellemzőbb volt a pozitív felhang. Megszaporodtad a “zöldpodcastok”, egymást érték a klíma-tematikájú konferenciák, kiállítások, kerekasztal beszélgetések, melyek szinte kivétel nélkül azt sugallták, hogy igenis van megoldás csak össze kell fognunk/aktivizálni kell magunkat/meg kell változatnunk “ezt meg ezt”, “itt és itt” és akkor most már aztán tényleg lesz valami végre.
Takács-Sánta András Világeleje - A jó élet keresése az ökológiai válság korában című, mikroesszéje kiemelkedően „nagyot szólt”, a közösségi médiában mindenképp. (Nyilván ez egy szubjektív tapasztalás, hiszen az FB algoritumus tudja, hogy milyen témakörök érdekelnek, így a klíma-kérdések iránt kevésbé érzékeny fogyasztóhoz képest jóval több ezzel kapcsolatos hír jött szembe velem böngészés közben).
Számunkra, akik ismerjük András munkásságát, esetleg elvégeztük a hosszú évek óta, töretlen lendülettel, hatalmas elszántsággal és magas színvonalon szervezett Humánökológiai tanfolyamát is, nagy újdonságot nem jelentett a könyv gondolatmente, mondanivalójának hangvétele. (Nekem nagy csalódást okozott a mű „füveskönyv”-jellege, a szerző mélyadaptáció irányzatával vagyis inkább annak hazai szószólóival szembeni, személyes ellenérzéseiről árulkodó és egyúttal a DA alaptéziseinek meg nem értését sejtető kirohanásai pedig erős ellenérzést keltettek, de erről inkább majd egy külön cikkben írok).
Ebbe az idilli, már-már bukolikus hangulatba szállt bele páros lábbal Jávor Benedek évindító cikke a Mércén, az év első napján, „Felkészülés a Vihar Utánra” címmel.
„Négy évvel ezelőtt ugyan szembe kellett nézni a klímakrízis megérkezésével, és persze a nemzetközi klímadiplomácia is felemás teljesítményt nyújtott, de voltak biztató jelek.”
alapozza meg eszmefuttatását Jávor, majd azzal a megállapítással folytatja, hogy
„(A)ztán 2022-ben, majd 2023-ban egyre gyarapodtak az aggasztó jelenségek, és fogyott a remény, a pozitív fejlemények száma. De még mindig volt miben bízni.”
Végül eljut ahhoz a következtetéshez, ami az újévi „klímahangulatot” megalapozó, rendkívül fontos írását meghatározza:
„2024-re az én horizontomon elfogytak a pozitív, inspiráló fejlemények. Hogyne, én is össze tudok állítani egy motivációs listát örömteli, megható eseményekből, a jövő nemzedékekért felelős ENSZ különmegbízott intézményének létrejöttétől Joe Biden búcsúajándékaként elfogadott klímafinanszírozási csomagján át a brit szénkivezetésig, vagy a félvad marhákkal visszavadított skót felföldek karbonnyelővé válásától a szajga-antilopok megmentéséig. De legyünk őszinték: rendszerszinten, globális léptékben minden okunk megvan pesszimistának lenni.”
Amit Jávor Benedek tett, az nagyon bátor lépés volt és egyben fontos üzenet is mindannyiunknak. Azoknak is, akik hiú ábrándok nélkül, de igenlően és a közösségi iránt érzett felelősséggel állunk az újév elé és remélhetően azoknak is, akik eddig tudatosan, tudattalanul vagy deklaráltan eltagadva, de még mindig rózsaszín szemüvegen keresztül, köldöknézegetésből időnként felemelt fejjel tekintgetett szerteszét a klímakatasztrófa felé robogó hajtányunkról.
Boldog új évet, Magyarország!
Pink Edit
