A Greenfo interjúja Vigvári András szociológussal érzékenyen és árnyaltan mutatja be a magyarországi zártkerti lakhatás sokrétű világát: azt a társadalmi, gazdasági és környezeti kényszerekből kialakuló életformát, amely ma már több mint százezer embert érint.
A beszélgetés központi üzenete, hogy a zártkertekbe költözés nem romantikus „vissza a természethez” történet, hanem a lakhatási válság strukturális következménye. A magas ingatlanárak, a magántulajdon-központú lakáspolitika és a szűkülő megélhetési lehetőségek sokakat kényszerítenek olyan területekre, ahol a közművek hiányoznak, az infrastruktúra bizonytalan, és a klímaváltozás hatásai is közvetlenül érződnek.
A cikk erőssége, hogy szociológiai finomsággal tárja fel a zártkerti élet ambivalenciáját: egyszerre jelenik meg benne a túlélés kreativitása, az egyéni „szabadság” és a rendszerekből való kivonódás érzése, miközben a mindennapi életet súlyosan meghatározzák a szegénységi csapdák, az ellátatlanság és a környezeti sérülékenység. Vigvári hangsúlyozza, hogy a zártkert a magyar társadalom atomizáltságának és önterhelő lakhatási modelljének egyik legélesebb terepe.
A társadalmi egyenlőtlenségek kézzelfoghatóan jelennek meg például a vízhez való hozzáférésben: míg a módosabb háztartások mély kutakat fúrnak, a szegényebbek sekély kútjai a száraz nyarakon egyszerűen kiapadnak. A cikk rámutat, hogy a zártkertek egyszerre terepei a leleményességnek és a kényszerű önkizsákmányolásnak, miközben a politika többnyire csak akkor reagál rájuk, amikor a hiányok miatt konfliktusok alakulnak ki.
Ez az anyag fontos hazai nézőpontot ad ahhoz, hogyan kapcsolódnak össze a lakhatási válság, a szegénység, a környezeti sérülékenység és a klímaadaptáció.
