The Guardian friss riportja azt vizsgálja, hogyan sikerült Romániának szinte példátlan mértékben szétválasztania a gazdasági növekedést az üvegházhatásúgáz-kibocsátástól – és hogy ez a trend vajon fenntartható-e.
A cikk szerint Románia nettó kibocsátási intenzitása 1990 és 2023 között 88%-kal csökkent, a teljes kibocsátás pedig 75%-kal esett vissza, miközben a reál-GDP megduplázódott. Az egy dollárnyi gazdasági teljesítmény ma közel tizedannyi kibocsátással jár, mint a rendszerváltás idején.
Mi áll a látványos csökkenés mögött?
A történet első fele nem tudatos klímapolitika, hanem „történelem”: a diktatúra bukása után bezáró nehézipari üzemek, leállított lignites erőművek és privatizált gyárak. A valódi fordulat azonban Románia 2007-es EU-csatlakozása után következett, amikor az uniós szabályozás, az emissziókereskedelmi rendszer és a modernizációs alap forrásai strukturális változásokat indítottak el.
A megújulók térnyerése látványos: nagyléptékű szélerőművek a Fekete-tenger közelében, gigawattos naperőművek, gyorsan terjedő háztartási napelemek, valamint a cernavodai atomerőmű élettartam-hosszabbítása. A villamosenergia-termelés karbonintenzitása az elmúlt másfél évtizedben több mint 50%-kal csökkent. Emellett a mezőgazdasági szerkezetváltás és az erdők területének növekedése is hozzájárult a kibocsátás mérsékléséhez.
A „brutális átmenet” ára
A cikk fontos hangsúlya, hogy az átmenet társadalmilag nem volt zökkenőmentes. Bányászvárosok néptelenedtek el, ipari közösségek omlottak össze. Az „igazságos átmenet” kérdése ma is politikai és társadalmi feszültségforrás. A román lakosság klímaváltozással kapcsolatos aggodalma az EU-átlag alatt van, és erős a félelem egy újabb gazdasági sokktól.
Új fosszilis fordulat?
A kép nem egyértelműen zöld. Miközben Románia rekordokat dönt a dekarbonizációban, jelentős gázprojektek is indulnak – köztük a Fekete-tengeri Neptun Deep kitermelés és új gázerőművek építése. Civil szervezetek szerint ez „kettős átmenethez” vezethet: most gázinfrastruktúrát építenek, amelyet 10–15 éven belül újra át kell majd alakítani.
Miért fontos ez Kelet-Európának – és nekünk?
Románia példája azt mutatja, hogy egy közepes jövedelmű, ipari múlttal rendelkező ország is képes gyors leválásra a kibocsátásról – különösen, ha uniós szabályozási és pénzügyi keretbe ágyazódik. Ugyanakkor a történet arra is figyelmeztet: a strukturális sokkokra épülő kibocsátáscsökkenés társadalmi ára magas lehet, és a politikai támogatottság törékeny.
A kérdés már nem az, hogy lehetséges-e a gazdasági növekedés és a kibocsátás szétválasztása – hanem az, hogy ezt hogyan lehet tudatosan, igazságosan és tartósan végrehajtani. (Angol nyelven)
