A IPCC következő nagy jelentésciklusát (AR7) példátlan politikai patthelyzet kíséri – és ez jóval többről szól, mint technikai időzítésről. A cikk részletesen bemutatja, hogy a tudományos jelentések publikálásának ütemezése hogyan vált a nemzetközi klímapolitika egyik kulcskérdésévé.
A vita középpontjában az áll, hogy az IPCC jelentései elkészüljenek-e 2028-ig, hogy még időben beépülhessenek a globális felülvizsgálat (global stocktake) folyamatába, amely a COP33-on zárul. Ez a folyamat kulcsszerepet játszik abban, hogy az országok mennyire ambiciózus klímacélokat vállalnak.
Két fő álláspont rajzolódik ki:
- Sok ország – köztük sérülékeny kis szigetállamok – ragaszkodik a gyorsabb ütemhez, hogy a legfrissebb tudományos eredmények közvetlenül befolyásolják a döntéshozatalt.
- Mások, például India vagy Szaúd-Arábia, több időt kérnek, elsősorban arra hivatkozva, hogy a fejlődő országok kutatói és kormányai így tudnak érdemben részt venni a folyamatban.
A cikk egyik legfontosabb felismerése, hogy ez a vita egyszerre szól igazságosságról és hatalomról. Miközben valóban léteznek kapacitásbeli különbségek a globális északi és déli országok között, több szakértő szerint egyes szereplők tudatosan lassítják a folyamatot, hogy gyengítsék a klímapolitikai ambíciókat.
A tét jelentős: ha az IPCC jelentései nem készülnek el időben, akkor a nemzetközi tárgyalások során kevésbé egységes és kevésbé hiteles tudományos alapokra támaszkodhatnak a döntéshozók. Ez pedig hosszú távon a Párizsi Megállapodás működését is alááshatja.
A cikk jól rávilágít arra, hogy a klímatudomány és a politika kapcsolata nem magától értetődő: a tudományos konszenzus hatása attól is függ, hogy mikor és milyen politikai térben jelenik meg. Ez a kérdés a Klímaplatform szempontjából is kulcsfontosságú, hiszen a tudás és a döntéshozatal közötti kapcsolat minősége alapvetően befolyásolja a klímaválaszok hatékonyságát.
(Angol nyelven)
