A The Guardian beszámolója szerint fordulóponthoz érkezhet a globális klímapolitika egyik régóta halogatott kérdése: fizessenek-e a fosszilis iparág szereplői és a szupergazdagok a klímaválság által okozott károkért. Az ENSZ égisze alatt zajló tárgyalások egy új nemzetközi adózási keretrendszert körvonalaznak, amely lehetővé tenné a fosszilis vállalatok extraprofitjának megadóztatását, valamint egy globális vagyonadó bevezetését.
A vita súlyát jól érzékelteti Jamaica példája: a 2025-ös Melissa hurrikán egyetlen éjszaka alatt a GDP mintegy 40%-ának megfelelő kárt okozott. A globális dél országai szerint a jelenlegi tervezetek még mindig túl óvatosak, és nem teremtenek elég erős kapcsolatot az éghajlati károk, a történelmi felelősség és az adóztatás között. Számukra az új adó nem büntetés, hanem a túlélés és az alkalmazkodás feltétele.
A cikk rávilágít arra is, hogy miközben az éghajlati katasztrófák egyre gyakoribbak, a fosszilis vállalatok és a világ leggazdagabb rétegei soha nem látott vagyonra tettek szert. Civil szervezetek szerint egy mérsékelt globális különadó évente ezermilliárd dolláros nagyságrendben teremthetne forrásokat az alkalmazkodásra és az éghajlati veszteségek kezelésére – különösen azokban az országokban, amelyek a legkevesebbet tették a válság előidézéséért.
A tervezett ENSZ-keret megkérdőjelezi a jelenlegi globális gazdasági rend egyik alapját: valóban elválasztható-e az adózás, az igazságosság és a klímaválság kezelése egymástól egy „klímakatasztrófa korában”? (Angol nyelven)
