Egy friss ENSZ-jelentés szerint a világ számos térsége már nem pusztán vízhiánnyal küzd, hanem olyan mértékben túlhasználta és szennyezte felszíni és felszín alatti vízkészleteit, hogy a korábbi állapotok helyreállítása gyakorlatilag lehetetlenné vált. A jelentés ezért vezeti be a „globális vízcsőd” fogalmát: a társadalmak tartósan több vizet használnak fel, mint amennyi természetes módon megújul.
A helyzet súlyosságát jelzi, hogy ma a Föld lakosságának mintegy háromnegyede vízhiányos vagy kritikusan vízhiányos országokban él, miközben körülbelül kétmilliárd embert érint a túlzott talajvíz-kitermelés miatti felszínsüllyedés. A vízzel összefüggő konfliktusok száma az elmúlt másfél évtizedben megsokszorozódott, és egyre több nagy folyó – például a Colorado vagy a Murray–Darling – nem jut el a tengerig.
A klímaváltozás tovább mélyíti a válságot: olvadnak a gleccserek, gyakoribbá válnak az extrém száraz és csapadékos időszakok közötti hirtelen váltások, miközben világszerte zsugorodnak a tavak és vizes élőhelyek. Az elmúlt ötven évben az Európai Unió területével összemérhető nagyságú vizes élőhely tűnt el, számos nagyváros pedig évente több tíz centimétert süllyed.
A globális édesvíz-felhasználás mintegy 70 százaléka a mezőgazdasághoz kötődik, miközben az élelmiszer-termelés több mint fele olyan régiókban zajlik, ahol a vízellátás egyre bizonytalanabb. Ez nemcsak helyi válságokat, hanem az ellátásbiztonságon keresztül globális gazdasági kockázatokat is jelent.
A jelentés szerzői szerint elkerülhetetlen az átfogó szemléletváltás: a vízhasználati jogokat a csökkenő készletekhez kell igazítani, alapjaiban kell átalakítani a vízigényes ágazatokat – különösen a mezőgazdaságot és az ipart –, és támogatni kell az alkalmazkodásra kényszerülő közösségeket. Bár a vízcsőd egyre inkább a konfliktusok és a kényszermigráció egyik fő mozgatórugója, az ENSZ szerint a víz igazságos kezelése ritka lehetőséget kínálhat az országok közötti együttműködésre egy egyre polarizálódó világban.
