Az The Telegraph publicisztikája szerint 2027-ben a világ először tapasztalhat meg egy 1,7 °C-os globális felmelegedési évet az 1880–1920-as átlaghoz képest. A szerző, Ambrose Evans-Pritchard, a Columbia University kutatóinak friss elemzésére hivatkozik, amely szerint az El Niño visszatérése és az aeroszolszennyezés csökkenése együtt „láthatóvá” teheti a korábban elfedett felmelegedést.
A tanulmányt a legendás NASA-klímakutató, James Hansen vezeti, aki már az 1980-as években figyelmeztetett a gyorsuló üvegházhatásra. A szerző szerint az elmúlt évek rekordjai – az antarktiszi jég selfek olvadása, az észak-atlanti tengeri hőhullámok – rendre túllépték a modellek által jelzett tartományokat.
Az aeroszol-paradoxon
A cikk egyik kulcsállítása, hogy a levegőszennyező részecskék (aeroszolok) eddig mintegy 0,5 °C-kal „elfedték” a szén-dioxid teljes melegítő hatását. Ahogy a világ – helyesen – csökkenti a légszennyezést, ez a hűtő hatás gyorsan visszafordul, és a felhalmozott CO₂-hatás erősebben jelentkezik.
Ez a mechanizmus – az El Niño ciklikus melegítő hatásával együtt – 2027-ben új globális hőmérsékleti csúcsot hozhat.
Fosszilis visszarendeződés az USA-ban
A publicisztika élesen bírálja Donald Trump energiapolitikáját. A szerző szerint az amerikai kormányzat háborús felhatalmazással támogatja a széntüzelésű erőművek életben tartását, hosszú távú áramvásárlási szerződésekkel és több százmillió dolláros támogatással.
Miközben az USA-ban az egy főre jutó éves CO₂-kibocsátás 14,2 tonna, addig Franciaországban 4 tonna körül alakul. A cikk szerint az amerikai beavatkozás a piac ellenében próbálja újraéleszteni a szénipart, noha az elmúlt évek új villamosenergia-kapacitásainak túlnyomó része nap- és szélenergiából érkezett.
Kína és az energetikai verseny
A szerző kiemeli: Kína 2025-ben 430 gigawatt új szél- és napenergia-kapacitást telepített, összesen mintegy 1800 gigawatt beépített kapacitással – ami a világ teljes állományának közel 60%-a. A kínai kibocsátás az elmúlt időszakban stagnált, sőt, enyhén csökkent.
Az energetikai verseny így nem pusztán klímapolitikai, hanem geopolitikai kérdéssé is vált: az elektromos átállás technológiai és gazdasági fölényt jelenthet.
Visszacsapás a visszacsapás ellen?
Evans-Pritchard szerint az elmúlt évek „zöldellenes hulláma” könnyen fordulhat át újabb klímapolitikai lendületbe, ha egy-egy látványos éghajlati sokk – például egy 1,7 °C-os év – ismét a címlapokra kerül.
A publicisztika politikai tanácsokkal zárul, de alapállítása túlmutat a pártpolitikán: a klímaváltozás fizikai realitása egyre erősebben kopogtat az ajtón, miközben az energiapolitika még mindig ciklikus politikai csaták tárgya. (Angol nyelven)
