Az aszály Magyarországon ma már nem egyszeri szélsőséges eseményként, hanem egy tartósan átalakuló klíma következményeként jelenik meg. Az Index interjújában Jakab Gusztáv ökológus arról beszél, hogyan halmozódik évről évre a vízhiány az Alföldön, és mi történik akkor, amikor a csapadék és a talajvíz már nem ér össze.
A cikk egyik legerősebb állítása, hogy a víz nem pusztán mezőgazdasági erőforrás, hanem a táj természetes hűtőrendszerének alapja. Ha a talaj kiszárad, a növényzet eltűnik, és megszűnik a párolgás, a környezet még gyorsabban melegszik fel. Ez nemcsak a termelést, hanem a természetes élőhelyeket, a vidéki megélhetést és végső soron az emberi életminőséget is érinti.
Az interjú különösen fontos, mert egyszerre mutatja be az aszály ökológiai, gazdasági és társadalmi következményeit: a vizes élőhelyek eltűnését, a mezőgazdasági modellek tarthatatlanságát, a vízigényes ipari beruházások kockázatait és a vidéki térségek átalakulását. A szöveg világosan rámutat, hogy a vízvisszatartás nem technikai részletkérdés, hanem rendszerszintű tájhasználati és klímaalkalmazkodási feladat.
A cikk azoknak ajánlott, akik szeretnék megérteni, miért nem elég az aszályt időjárási problémaként kezelni. A vízhiány ma már a táj működését, az élelmiszer-termelést, a természetvédelmet és a társadalmi alkalmazkodást egyszerre érintő válságjelenség.
